Fodor József (1843. 06. 16. Lakócsa – 1901. 03. 20. Budapest)
magyar orvos, egyetemi tanár, nemzetközileg elismert higiénikus, „közegészségünk első apostola”.

Pécsett a ciszterci gimnáziumban végzett 1860-ban, majd orvosi tanulmányokat folytatott Bécsben és a pesti Tudományegyetemen, ahol 1865-ben orvosdoktorrá avatták. 1866-ban pályázat útján elnyerte az akkori államorvostani tanszék egyik tanársegédi állását Rupp János professzor mellett. 1868–69-ben kórboncnok főorvosi állást is vállalt a Rókus Kórházban. 1869-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki közegészségügyi témakörből, és hamarosan állami ösztöndíjat kapott, amellyel kétéves európai körútra indulhatott. Hosszabb időt töltött Münchenben Max Pettenkoffernél, aki a közegészségtannak mint önálló tudománynak úttörője, és első egyetemi tanszékének megalapítója volt, majd átlátogatott Hollandiába, Franciaországba és Angliába. Angliai útján szerzett különösen értékes tapasztalatait – figyelembe véve az ottani fejlettebb társadalmi viszonyokat és előrehaladt iparosodást – 1873-ban 500 oldalas könyvben foglalta össze, mindenütt utalva a hazai, elmaradottabb viszonyokra, valamint ezek javítási lehetőségeire. 1872-ben kinevezték az új kolozsvári tudományegyetem államorvostani tanszékére, innen pedig két év múlva meghívták a pesti Orvoskaron külön az ő számára 1874-ben felállított közegészségtani tanszékre.

Megszervezte a fiatal tudományág oktatási programját, az intézet munkarendjét, amely később a kiépítendő országos higiéniai hálózat számára is mintát adott. Kezdeményezője volt az iskolaorvosi hálózat megteremtésének, az egészségügyi ismeretek széles körű terjesztésének. Mint kutató, kimutatta a vér bizonyos „baktériumölő” anyagait, megnyitva ezzel az immunológia kapuit az emberiség számára. A hazai közegészségtan megteremtésén túl alkotó módon járult hozzá a mikrobiológiai-immunológiai alapokra helyezett közegészségtan tudományának nemzetközi elismertetéséhez és fejlesztéséhez. 1885-ben Markusovszky Lajossal együtt alapítója volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. Kutatásaival, előadásaival, bírálataival jelentős mértékben járult hozzá a főváros vízellátásának és csatornázásának akkor legkorszerűbb megoldásához. Javaslatai – mint Hőgyes Endre írta róla – átmentek a köztudatba: „a főváros egészségügyi kormányzata intézkedéseiben igyekezett a higiéne szellemében cselekedni, javította a vízvezetéket, megindította a nagy csatornázási építkezést, minden téren igyekezett emelni a főváros köztisztaságát.. s szép fővárosunk, mely a hetvenes évek végén még a legegészségtelenebb nagyvárosok sorozatában a második helyen állott, negyven, sőt több promille [ezrelék] halálozással, ma a legegészségesebbek közé tartozik tizenhét-tizenkilenc promille halálozással…”

Munkásságáért számos hazai és külföldi elismerésben részesült: 1883-ban levelező, 1885-ben rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, díszdoktorává avatta a cambridge-i tudományegyetem, és dísztagja lett számos európai közegészségtani társaságnak.
1901-ben a budapesti egyetem Nobel-díjra jelölte.
Forrás: Wikipédia